Bogárdi István: válasz az i.f.b.b.hu Huber weblapon megjelentekre
p, 2009-03-06 12:38 - Vendég
Címkék:
Bogárdi István egyetemi szakoktató válasza Huber Istvánnak az i.f.b.b.hu megjelentekre:
Az ifbb.hu Huber Itván honlapján leközölt közgyűlési jegyzőkönyv és az azt követő Huber kommentárhoz néhány apró észrevétel.
A Tozó hozzászólása teljesen jogos volt, én is támogattam. Huber úr nem akarta megérteni, hogy mit kérdezett Tozó, pedig egyszerű, és közérthető volt.
Azt kérdezte, hogy a 2009. évi költségvetési tervezetben foglalt költségek milyen tevékenységhez fognak kapcsolódni. Erre azt a választ kapta, hogy ez egy tervezet, amelyet állami támogatás kérése miatt küldtek be a minisztériumba, és ez „x” összeg elnyeréséhez szükséges.
Az viszont amit majd a minisztérium megítél az sokkal kisebb összeg lesz, és arra kell majd az igazi terveket felépíteni. Nyílván ez érthető dolog. Az viszont már kevésbé, hogy a közgyűlésnek ezt miért kell elfogadnia, ha a valósághoz nagyon kis köze van.
Nekünk ott nem fikciók kellettek, hanem az, hogy milyen költségeket tervez a Szövetség, milyen elképzelések mentén, és hogyan kívánja azokat felhasználni.
Ha elfogadjuk a Huber költségvetést, akkor semmit fogadunk el (elfogadták), mert nincs semmilyen valóságalapja.
Ha én készítek egy költségvetést (teszem is), akkor az évre elképzelt és megvalósítandó tervek mentén teszem azt.
Tehát a szakágakkal, egyeztetve, elnökséggel elfogadva, megalapozottan kell elkészíteni. Ha nem kapom meg a tervezett támogatást, akkor vagy kevesebbet, vagy egy-egy esemény elhagyásával, de az eredeti költségvetés mentén dolgozunk.
Ezt szerette volna Tozó megtudni, de ez Őket már nem érdekelte, így könnyű volt azt a látszatot kelteni, hogy aki nem érti, kissé nehézkes, holott ez egészen mást takart.
Érdekes, hogy a költségvetés tervezet 900.000.- Ft szponzori támogatást is betervezett, aminek felhasználásáról kérdeztem az Elnököt.
Erre mondta azt, hogy eddig sem volt, és ezután sem lesz szponzori támogatás, mert a szponzorokkal a rendezők állnak kapcsolatban. Ez sajnos a jegyzőkönyvből kimaradt, amit helytelenítek.
Ideje volna áttérni a hangfelvételes jegyzőkönyv készítésre.
Továbbá a 2009 évi költségvetés tervezet, amelyről az Elnök lekicsinylően szólt nem tartalmazta a főtitkár javadalmazását.
Vajon miért nem? Ha ez a költségvetés úgysem érdekes, miért nem tette be? Ha másra nem, de erre biztosan kapott volna támogatást! Ő ezt fontosnak tartotta, mert nem kíván főtitkárt alkalmazni a jövőben.
Tehát ha más kérdezi a költségvetést, akkor nem érdekesek a tételek, ha az én elképzelésemről van szó, akkor a tételeknek nagy jelentősége van.
Tehát Tozót és a Közgyűlést félrevezették
A Huber úr megjegyzése az Ő honlapján természetes dolog. Az meg különösen érthető, hogy benne hazabeszél, igyekszik magát jóságosnak, ellenfeleit, pedig a gonoszsággal áthatott, mindenre elszánt „tönkretevőknek” beállítani.
Nem árt, ha néhány mondattal helyreigazítjuk mondókáját.
A gonoszok hatan voltak, teljesen összefonódva. A hat fő nyilvánvalóan egyet értett abban, hogy a Szövetségben nincs rendben valami, és azon változtatni szükséges, ezért összefogtak, de nem elvtelenül, mint az Elnök szavazógépezete.
Például Tozóval a Zoli nem is beszélt hosszú ideje, és a közgyűlést követően a köszönésen kívül sem beszélgettek hosszasan. Én már régóta látom a Szövetség anomáliáit, és tudom, hogy Huber úr elnökké választása előtt, és különösen azóta, milyen számomra elfogadhatatlan stílusban, és tettekkel működik.
Nem tudom kell-e összefonódás ahhoz, hogy ha az Elnök tavaly előtt az egyik leigazolt versenyzőnket a következő versenyen, mint a Huber fitness versenyzőjét futtata (Horváth Renáta). Tavaly az egyik versenyzőnket a Corpus nevére írták (Klink) tévedésből. Se elnézés, se pont jóváírás.
Azt nem tudom, miért ijesztget a Wabba-val, hiszen nekem semmi közöm hozzá, és mindenféle doppingolás ellenzek (ezt hangoztattam eddig is).
A Wabba egy lehetőség a sok közül. Jómagam és a többiek is a színvonalas, magas színtű és megfelelő díjazású gyermek, és naturál versenyek szervezését is szorgalmazzuk, de nem a Kft.-k közbeiktatásával, hanem a szövetség szervezésével.
Egyenlőre csak a Beszámoló reális kritikája hangzott el, és néhány vérforraló múltbeli eseményre kérdeztünk rá, melyre „kimerítő” választ kapott a kérdező.
Ilyenek: a MOM –ban rendezett verseny pénzügyi manőverei, és minden verseny pénzügyi elszámolásai. Könyvelés a Szövetségnél tiszta, csak a versenyek rendezését végző kft-nél vannak a gondok (és a velük között szerződéseknél).
Huber oktatás, mint magántulajdon az MTFSZ leple alatt, szakedzőképzés, mely egyetemi-főiskolai képzés, a Huber honlap kérdése.
A hat sem igazából hat, mert a beszámoló elfogadásánál a haton kívül Messe Zsuzsa, és Leányfalvy Ferenc is ellene szavazott. A többiek igazából a gépezet tagjai voltak.
Huber úr nagyon tudja, hogy ki kinek a rokona a hatok csoportjából. Nánási a Bogárdival együtt oktat, a Vida klubjában vizsgázttatnak, a Nánási lánya és annak vőlegénye is egy gépezet tagja volt.
Én a közgyűlésen három egyesületet képviseltem. Az FWOSZ-t a MESSZ-t és az MTESZOE-t. Mint mindhárom képvisekőjeként a szavazáskor mindhárom kezemet feltehettem volna, de a Balázs lányát és vőlegényét, mint a nevezett egyesületek tagjait a részvétellel, és a képviselettel megbíztam.
Remélem ez nem bűn, mert ha igen, akkor a Huber úr tizenkét egyesület, Kft. képviseletével rendelkező emberei bűnösebbek nálam.
A gépezete: Huber kétszer, Nővére egyszer, Élettársa, élettársa édesanyja, Klink az egyik Kft.-je, Bara kétszer, az új testépítő szakág vezető, a felügyelő bizottság elnöke, és a főtitkár.
A Vida Zoli úgy került a képbe, hogy egy színvonalas edzőtermet kerestünk az oktatáshoz, ami elég nagy, hogy húszegynéhány hallgató egyszerre elférjen úgy benne úgy, hogy az ott levő edzést ne zavarja, olcsó, hogy megfizethető legyen. A városban két erre nagyon alkalmas terem található, a Vida Fitness, és a Fitness 2000.
Mi a Vida Fitness-t javasoltuk, és az iskola megtekintés után javaslatunkat elfogadta.
A Huber fő támadó mondatai az Ő általa szervezett oktatás, és az általam és a Nánási Balázs által történő oktatás szembe állítása. Leírja, hogy Ő a Szövetségnek mennyi pénzt ad az évvégi oktatások ellenőrzésénél, mi ezzel szemben egy fillért sem adunk a Szövetségnek.
Erőltetett az érvrendszer, és összetéveszti az almát a körtével, valamint a szezont a fazonnal.
Ő abszolút magánjelleggel az MTFSZ tekintélyét és szervezetét felhasználva szervez egy továbbképzés jellegű tanfolyamot, ami semmilyen végzettséget nem ad.
Nincs beépülve az oktatási rendszerbe, és ezért nem is tartja be az előírt szabályokat. Ő szervezi, ezért a teljes tandíj is az Ő kft-jét illeti meg (150.000.-Ft + ÁFA/ hallgató).
Mindezt három fő „tanár” oktatja. Azt kell elszámlázni és elkönyvelni. Erre a magas színvonalra az a jellemző, hogy Vargha Viola is elvégezte a Huber szakedzőképzőt, és jelenleg a TF harmadéves BSC. hallhatójaként testnevelő-edző végzős diák.
A TF.-en három év alatt nem kaphat szakedzői oklevelet, mert arra még két év MSC-t kell rátanulni, de a Huber iskolában három hónap a képzési idő alatt, három alulképzett „tanár”-ral szakedző lehetsz! Igaz Hube papírral..
Ezzel szemben mi a Balázzsal a TF. Felsőfokú képzésében, a TFTI oktatói-edzői képzésében, mint az iskola által felkért óraadók oktatunk, természetesen az egyetemi oktatói gárdánál alacsonyabb óradíjért. Ennek az óradíjnak egy részét a versenyzők nevelésére, támogatására fordítjuk, ami a MTFSZ versenyein látható eredményeink alapján nem utolsó.
Ki profitál igazán ebből? A Szövetség, mert vannak versenyzők a versenyeken (Berkes Eszter, Timm Roland, Herczogh Erzsi, Badits Edit, Máthé Erzsi, stb. Ők mind élvonalbeli versenyzők voltak 2008-ban), és remélem a versenyzők, mert megismerik őket, tapasztalatot szereznek, és nagyon jó edző válik belőlük.
Ha észreveszitek mi profitálunk belőle a legkevesebbet, de nem ez számít. A mi általunk kapott tiszteletdíj, vajon összehasonlítható-e egy teljes tanfolyam befizetett díjával? Mondjuk három millió a háromszázezerrel? Nem bizony! Huber ezt valószínüleg jobban tudja, mint Mi!
Azt elfelejtette mondani, hogy a TF-re, és a TFTI-re is bejárogatott, hogy a mi oktatásunk nem jó, Ő akar oktatni. Jellemes dolog ez? Tehát azért Ő mindenkit, ha lehet barátjának szeretne tudni!
Vagy mégsem?
A TF-en és a TFTI-in a szervezett oktatásban minden szakterületen szaktanár oktat, mégpedig a legjobbak. Huber Kft.-nél pedíg: Huber, Zita, Klink. Ebből a trióból a Klinknek oktatói végzettsége van a többieknek edzői. Az ár a TFTI-n alacsonyabb, mint a Huber iskolában. Az oktatás a TFTI-n egy év, a Huber Kft-nél három hónap. A végzettség a TFTI-ben államilag elismert, a Huber Kft.-nél szerzett bizonyítványt a APEH sem fogadja el, tehát hivatalosan nem lehet vele munkát vállalni. Döntsétek el vajon Huber úr igazat beszél?
Én egyébként a sport tisztasága, az ügyvitel tisztasága, a tisztesség, a becsületesség mellett szavazok. Engem az MTFSZ-ben semmilyen egyéb cél nem vezérel. Ha valaki ebben a sportban 1965 óta a vaskorszaktól a mai napig a termeknél tudott maradni, és ha a hatvan évet betöltötte, sem a gazdagodás vágya, sem a karrier nem hajtja, csak egy dolog: a tisztesség.
Ha valaki mással ruház fel az szégyelje magát, és nézzen a tükörbe.
Bogárdi István

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2487 olvasás
Címkék: Hozzászólások
v, 2009-03-08 11:23 - Vida Zoltán
Nem az a baj, hogy változik
Nem az a baj, hogy változik a rendszer, hanem ahogyan változik. A gyakorlati képzést én is sokkal jobban számon kérném. A probléma ez esetben részemről az, hogy az ifbb anyagát használva, a szövetséget megkerülve, pályázat, döntés nélkül oktattok, az ifbb szakszövetség nevében. Ugyan is erről a kérdésről sem pályáztatás, sem hivatalos döntés nem született. A kész tény lett közölve. Hogy ki a jó edző...versenysportban akinek eredményei vannak. Ez ugye nem kérdés. Minden elmélet annyit ér, amit a gyakorlatban megvalósítassz belőle. És nem megfelelőek az arányok a tanfolyam díját illetően az szövetség, illetőleg a szövetség nevében oktató kft közt. Számomra nem etikus.
Vida Zoltán
Vida Zoltán
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
v, 2009-03-08 09:38 - Klink Zoltán

Mindenkinek,akit
Mindenkinek,akit érdekelhet!
Hosszú idő után, úgy érzem reagálnom kell az engem ért vádakra,reakciókra. Az internet csodája,a névtelen irogatók kritikái nem igazán zavarnak,de most nevesítve,számonkérés formájában érkezett a hozzászólás.
Két emberről van szó, akik a magyarországi edzőképzésben jelentős szerepet töltenek be.
A Magyar Testépítő Szövetség elnökségének tagja Nánási Balázs és oktatótársa Bogárdi István által.
Szerény személyemnek volt lehetősége a fennt említett emberektől „tanulni” a TF testépítő és erőemelő szakán 2000-2001-ben. „Edzővé”,bocsánat,oktatóvá váltam 4 ,azaz négy gyakorlati oktatási nap alatt,ahol az infrastruktúrális fejlesztésnek hála,alkalmam volt egy fekvenyomó pad és két egyenes rúd társaságában szerteágazó tudásra szert tenni! A vizsgáztatásról meg csak szösszenetként annyit, hogy ÉN vizsgáztattam le a társaságot,mert a Tanár Rám Bízta! Vajon Miért?
Emlékszel Balázs?
Emlékszel Bogárdi,hogy a táplálékkiegészítők élettani hatásáról írt értekezésemet magadnál tartottad a kérésed után? Emlékszel?
Emlékszel Balázs, hogy agitáltál a továbbtanulásra,mert szerinted ilyen szakemberekre van szüksége a sportnak?
Emlékszel Balázs,hogy a kérdésemre,miszerint a testépítő edzőnek, miért van szüksége 3 év szociológiára,pedagógiára,olimpizmusra,közgazdaságra,sportjogra,stb,miért nem a szakmát,a sejtbiológiát,kinezológiát,gyakorlatot, speciális edzéselméletet tanulunk,azt a választ adtad,hogy meg van kötve a kezed,mert a tematikát a minisztérium hozzá nem értő munkatársai állítják össze, és az oktatási időt ki kell tölteni valamivel? Mert az OKJ-s képzés,szakmai szinten gyerekcipőben jár?
Megértettél,hogy erre nem áldozok ennyi időt,csak azért, hogy még egy kockás papírral több legyen a fiókomban?
Megértettél, hogy inkább azokhoz az emberekhez mentem, akik azokra a kérdéseimre adtak választ,amikre nálatok nem kaptam?
Pucsok József professzor, Györe István adjuktus, Berkes István főorvos,mind,mind szakmai top 10.Ugye?
Viszont az is igaz,ha nincs a labdarúgás,ha nincs a Vasas NB-I-es csapata,ahol erőnléti edzőként dolgoztam,mint „alulképzett tanár” szóba sem állnak velem, mint testépítő edző..
Emlékszel, mennyire fel voltál háborodva azon,hogy csak statisztikai tények vagyunk,és senkit sem érdekel a szakmai kvalitás?
Emlészel, mennyire fájt az a tény,hogy azok, akik végeznek, emberekkel fognak foglalkozni,és te semmit sem tehetsz, mert megfelelnek az alapvető követelményeknek? Tudnak olvasni!Ez már elég volt a papírhoz!
Emlékszel,hogy ezen szerettünk volna változtatni?EGYÜTT?!!
Emlékszel Balázs, hogy 2004 nyarától folyamatosan a nyakadra jártam, hogy tegyünk valamit ennek érdekében?
Emlékszel arra a közel 2 évre ami azzal telt,hogy kerestelek, találkoztunk,kerestelek,beszélgettünk, aminek a végeredménye az volt,hogy a Testépítő Szövetség Elnökéhez irányítottál,mert te NEM TUDTÁL,(vagy nem akartál)SEMMIT SEM TENNI?!
EMLÉKSZEL BALÁZS????
Ez az ember Huber István volt, aki felismerte,hogy a változtatás időszerű. Mindez az után, hogy minisztériumi engedéllyel együtt vizsgáztattam a Fitness Company végzős diákjait,és megrökönyödve kérdeztem,tényleg át kell engedni ezeket a gyerekeket, akik összetévesztik a szuperszettet a hypernyújtással?
Huber István volt az,aki 3,azaz HÁROM HÓNAP alatt megkereste a NEMZETKÖZI SZÖVETSÉGET,leegyeztetett velük,minősítést szerzett nekünk,és elindította a képzést! Amit TE, Balázs 2 év alatt nem tudtál megtenni!
Most, amikor az IFBB Nemzetközi Szakedző képzésnek megfelelő restanciái és pozitív visszajelzései vannak,most már szúrja a szemeteket.
Bogárdi szerint alulképzett „tanárok” vezetésével. Tőletek tanultunk! De,ha csak arra támaszkodnánk,valószínűleg csúfosan megbuktunk volna!!!
És végül szeretném, ha lefordítanátok számomra a következőt, ami az IFBB által kibocsájtott végzettségre van ráírva:
The IFBB by the authory invested init confer upon:
Név
The Diploma of
Advanced Bodybuilding & Fitness Trainer Specialist
Többet is tehettünk volna együtt? Talán..Nem hitted,hogy egy rendszeren változtatni lehet,nem hitted,hogy ez sikerülhet…Talán.
Nem fogjátok lealacsonyítani a képzést! Mi nem engedjük át azokat, akik nem felelnek meg a kritériumoknak. Nem ,mert nem vagyunk kényszerhelyzetben.
Mi felelősséggel tartozunk azoknak az embereknek, akiket a MI edzőink fognak edzeni!
Ezek az edzők nem fogják tönkretenni azokat az embereket!
És tudod miért? Mert az „alulképzett” tanárok lelkiismeretesen megtanították és számonkérték tőlük!
Állok minden szakmai kihívás elé, de ne feledd ez fordítva is igaz!
Klink Zoltán