A bokasérülésekről

bokasérülések.jpg
A boka izület testünk egyik legnagyobb terhelésnek kitett izülete, hiszen az egész test súlya ide összpontosul.
Sérülése sportolók körében igen gyakori épp a nagy terhelés miatt.
A boka viszonylag bonyolult struktúrája teszi lehetővé, a nagyfokú mozgékonyságot.
A boka ugyanis több csont izületes kapcsolatából felépült rendszer.
A felső ugró izületet a sípcsont és a szárkapocscsont bokavilláiból képzet vápa és az ugrócsont „görgője” (trochlea) képzi.
Ez teszi lehetővé a „pipáló” és a „spiccelő” mozgásokat. Az oldalirányú elmozdulásért az alsó ugrócsonti izület felelős, melyet a már említett ugrócsont, és a sarokcsont alkot.

Az izület stabilitásában igen erős szalagok vesznek részt, ilyen például a delta szalag melynek sérülése a boka instabilitását okozhatja és a sérülés után fokozottan ügyelnie kell az érintettnek sporttevékenység közben.
A bokáról is elmondható, hogy az itt illetve a lábfejen tapadó izmok nagymértékben hozzájárulnak a stabilitáshoz.
A vádli igen közkedvelt témája testépítő lapoknak és egyéb irodalomnak, ugyan is elterjedt az a nézet, hogy „jó vádlival születni kell”.
Ez valahol igaz is, hiszen egy hosszú ínnal, magasan tapadó vádlit nem igen lehet a boka irányában növelni.
Ezen kívül a vádlit igen „makacs” izomnak is szokták mondani.
A vádli tulajdonképpen két izomból tevődik össze a felülső gastrocnemiusból (ez az ami látszik és szép kettős ívű formát ad a lábszár hátsó oldalának), és a soleusból áll, különböző helyen erednek, de közös ínnal tapadnak a sarokcsonton.
A vádli igen gazdag vörös rostokban így a fehérrost többségű izmokkal ellentétben nehezebben növekszik, továbbá az Achilles-ín igen jól tárol un. elasztikus energiát (mintegy rugóként viselkedik) és leveszi a „terhet” a vádliról.
Vádli edzés közben mindig érdemes teljesen kinyújtani az izmot, majd néhány pillanatra megállítani mind a teljes nyúlás, mind pedig a teljes összehúzódás fázisában, tehát ne rugózzunk.
Ezzel kiküszöbölhetjük a fent említett elasztikus erőnyerés egy részét, és nagyobb terhelést mérhetünk az izmokra.
Azok, akik rendszeresen futnak kemény talajon, vagy a „vádlizás” megszállottjai jól ismerhetik a lábszár elülső részének, illetve az Achilles-ín fájdalmát.
Az elülső rész fájdalma a tibialis és a peroneus izmok túlterhelése okozhatja, ilyen esetben az izmot pihentetni kell a további sérülés megelőzése érdekében.
Az Achilles-ín szakadás igen gyakori sérülés főleg időseb atléták körében, ugyan is a kor előre haladtával csökken ennek a területnek a vérellátottsága, csökken rugalmassága.
A sérülés igen jellegzetes tünete az un. medve járás, amikor a sérült járás közben telitalpal lép.
Edzéseink elején ügyeljünk a szóban forgó izmok bemelegítésére, hiszen pl. egy Achilles szakadás több hónapos gyógyulási időt vesz igénybe, és a gyógyult szalag már nem terhelhető a sérülés előtti állapothoz hasonlóan.