Megújult gépparkkal várja vendégeit a Vida Fitness 2012-ben

vidafit.jpg
A válság ellenére egyre újabb edzőtermek nyílnak, a 11. kerületben 22 edzőterem működik.
Mégis azt kell mondjam, aki komolyan szeretne edzeni, annak a legtöbb nem alkalmas.
Hogy mitől függ egy edzőterem használhatósága?
Ez bizony összetett dolog.
Állandóan fejlődni kell, törekedni mindig a lehető legjobbra.
Ennek reményében fejlesztettünk mi is, hogy még jobbak legyünk.
Képek a teremről
Ma igazán inkább a divatos, mint a praktikus termek vannak túlsúlyban.
Legtöbb helyen inkább a látványtervre, mint a használhatóságra koncentrálnak, és valahol ez egy igazi szakembernek jó, hiszen így tud mihez képest jó lenni.

Ha mindenki értene hozzá, az sokkal nehezebb lenne.
Minden egyes gép másképp húz, más a terhelés görbéje, és azt hogy melyik igazán hatásos, egy nem szakmai befektető nem tudja megállapítani.
A szakmai befektetők szerencséjére.
A nem szakmai befektetők az árra, és a küllemre hagyatkoznak, a használhatóság háttérbe szorul.
Hosszú pályafutásom során arra kellett rájöjjek, nincs olyan gépgyártó, amelyiknek minden gépe egyformán jól használható.

Egy időben bosszankodtam ezen, de ma már örülök, hiszen így egy praktikusan összeállított géppark nagy rálátást igényel, nem mindenki tudja mi a jó, és mi a rossz.
Lassan elmondható, a mi edzőtermünk 15 év után kezd összeállni.

Ami nem azt jelenti, hogy nem kell fejleszteni, mert olyan nincs, de azt igen hogy komoly hiányosságai nincsenek, szinte minden izomcsoportot szinte tökéletesen lehet edzeni.
Remélem, vendégeink a 2012-es évben is megtisztelnek minket bizalmukkal, és elégedetten járnak hozzánk edzeni a 2012-es évben is.
Vida Zoltán



Hozzászólások

    If the business

 

 

If the business provides something unheard cheap Nike shoes and boots in stock, they have looks to go. It appears, can be very good, very important, because independent with, whether you like coach factory outlet it or not maybe the choice, whether or not to get connected. how to spend your time not to buy coach bags outlet it. Behiand in the beautiful structured appearance show that Nike breathable, easily perforated shoes upper set with regard to allows the air in or perhaps very easily.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.