Versenyző profil
14 év után újra feltűnt az üstökös: Karakó Andi comeback-je
k, 2012-01-24 22:29 - Lakatos Mihály
Alig akad testépítő körökben olyan sportoló és szakember (Vida Zoli kivételével), aki emlékezne az 1998-as Felnőtt Magyar Bajnokság női testépítés 52 kg alatti kategória szőke anonim amazonjára, aki a Lőrinczi Sportcsarnokban a semmiből bukkant elő, és könyörtelen csapást mért ellenfeleire. A favoritok is az ezüstéremért vívtak nagy csatát, mert az ismeretlen hölgyet még csak megszorongatni sem tudták.
Jött, látott, győzött!
Aztán Karakó Andi, akár egy száguldó üstökös úgy, ahogy felbukkant, el is tűnt a feledés szürke homályában.
Külföldi munkát vállalt a jobb megélhetés reményében, három munkahelyen is dolgozott, de ma, 45 évesen szíve visszahúzta abba a világba, amelyben állítása szerint élete legszebb perceit élte át.
Tovább a teljes cikkhez »

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 592 olvasás
Címkék:
2012-től Jenei Pisti a Power Track támogatásával készül
p, 2011-12-30 22:42 - Vida Zoltán
Jenei Pisti eddigi tápkieg szponzora a hírek szerint kivonul a magyar piacról.
És nyilván való, ha a magyar piacról kivonul, akkor nem támogat tovább magyar testépítőket, hiszen ez üzleti szempontból értelmetlen lenne.
Vagyis Pisti nehéz helyzetbe került, hiszen annak ellenére, hogy az utóbbi két évben remek eredményeket hozott, ( N.A.C. V.B. 3. hely, N.A.C. Universum 4. hely) elveszítette a szponzorát.
Tovább a teljes cikkhez »
És nyilván való, ha a magyar piacról kivonul, akkor nem támogat tovább magyar testépítőket, hiszen ez üzleti szempontból értelmetlen lenne.
Vagyis Pisti nehéz helyzetbe került, hiszen annak ellenére, hogy az utóbbi két évben remek eredményeket hozott, ( N.A.C. V.B. 3. hely, N.A.C. Universum 4. hely) elveszítette a szponzorát.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 558 olvasás
Címkék:
Alex nem adja fel...
k, 2011-03-01 23:31 - Vida Zoltán
A 2011-es év nem valami jól indult Alex számára.
Januárban elvesztette a szponzorát, aki két éven keresztül támogatta.
Nem váltak el haraggal, nem személyes okok, hanem a gazdasági helyzet miatt szüntették meg a támogatását.
Ami persze nem változtat azon, hogy így sokkal nehezebb lesz a felkészülése, jelenleg önerőből készül, nincs szponzora, aki támogatná.
Ráadásul februárban lebetegedett, egy hétig lázas volt, két hétig nem tudott edzeni.
Ennek ellenére, Alex nem adja fel, mindenképp fel akar készülni az őszi idényre.
Tovább a teljes cikkhez »
Januárban elvesztette a szponzorát, aki két éven keresztül támogatta.
Nem váltak el haraggal, nem személyes okok, hanem a gazdasági helyzet miatt szüntették meg a támogatását.
Ami persze nem változtat azon, hogy így sokkal nehezebb lesz a felkészülése, jelenleg önerőből készül, nincs szponzora, aki támogatná.
Ráadásul februárban lebetegedett, egy hétig lázas volt, két hétig nem tudott edzeni.
Ennek ellenére, Alex nem adja fel, mindenképp fel akar készülni az őszi idényre.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1155 olvasás
Címkék:
Álljunk meg egy baráti szóra: véleményem a Lerágott öreg csontok című cikkről
h, 2011-08-15 12:32 - Zimmermann Ferenc
Igaz, hogy régen nem hallottatok rólam, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok képben. Mondjuk úgy, hogy nagyon mozgalmas heteket, hónapokat éltem meg, kezdve onnan, hogy beindult a 2011. október 15.-én rendezendő Bodysport Kupa helyi (békéscsabai) szervezése, a családi ügyeken, edzőtermi elfoglaltságokon keresztül sok a tenni való.
A sokféle testépítő honlapot olvasgatva a Bodysport.hu is kedvenc vadászterültem, mármint olvasás szempontjából.
Ahogy látom, rendszeresen visszatérő cikkíró Múmia barátom.
Mint általam nagyra becsült testépítő és művészi, valamint egyre inkább írói vénával is megáldott „sorstársam” frappáns írásai mindig odafigyelést kívánnak.
Azért írtam idézőjelben a sorstársat, mert aki ismer, tudja, hogy testépítő lévén, már én magam is, vagy inkább mondjam úgy, a legtöbbünk közül is én magam, igencsak a masters korcsoportba tartoznék.
Itt máris világos, hogy legutóbbi, „LERÁGOTT ÖREG CSONTOK..„ című cikkére kívánok reagálni.

- 2 hozzászólás
- 1124 olvasás
Címkék:
Az első testépítő magyar Európa bajnoki aranyérem története
sze, 2010-09-01 09:09 - Földi Zoltán
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiú, aki arról álmodott gyerek kora óta, sikeres sportoló lesz, nagy bajnok lesz belőle.
Sokat küzdött érte, szorgalmasan edzett a választott sportban, a testépítésben.
Harminc éves korában jött el az első siker, másod osztályú magyar bajnok, majd első osztályú magyar bajnok lett, 65kg-os kategóriában.
Mind ez akkor, mikor még a magyar bajnoki cím volt a legértékesebb, amit egy testépítő megszerezhetett.
Mint magyar bajnok lehetőséget kapott, részt vehet az Opavai nemzetközi versenyen, a magyar válogatott tagjaként. Itt ismerkedett meg későbbi edzőjével, aki sikereihez segítette.
Tovább a teljes cikkhez »
Sokat küzdött érte, szorgalmasan edzett a választott sportban, a testépítésben.
Harminc éves korában jött el az első siker, másod osztályú magyar bajnok, majd első osztályú magyar bajnok lett, 65kg-os kategóriában.
Mind ez akkor, mikor még a magyar bajnoki cím volt a legértékesebb, amit egy testépítő megszerezhetett.
Mint magyar bajnok lehetőséget kapott, részt vehet az Opavai nemzetközi versenyen, a magyar válogatott tagjaként. Itt ismerkedett meg későbbi edzőjével, aki sikereihez segítette.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1424 olvasás
Címkék:
Az év testépítője 2011-ben La Llave Alex!
k, 2011-12-20 20:30 - Vida Zoltán
A body.builder.hu webmagazin által létre hozott díj ebben az évben La Llave Alex-é!
Alex idén remek évet zárt, nyert kategóriában, és abszolútban az N.A.C. Svájc Open-en, és szintén nyert kategóriában, és abszolútban az N.A.C. Universumon.
Két rangos versenyen nyújtott 100%-os teljesítményt, Svájcban olyan ellenfeleket előzött meg, mint Molnár Péter, Bognár Gergő, Kökény Béla, Major Zsolt.
Tovább a teljes cikkhez »
Alex idén remek évet zárt, nyert kategóriában, és abszolútban az N.A.C. Svájc Open-en, és szintén nyert kategóriában, és abszolútban az N.A.C. Universumon.
Két rangos versenyen nyújtott 100%-os teljesítményt, Svájcban olyan ellenfeleket előzött meg, mint Molnár Péter, Bognár Gergő, Kökény Béla, Major Zsolt.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 856 olvasás
Címkék:
Az őszi idény értékelése: Tirpák Zsuzsi fitness N.A.C. Universum
p, 2010-12-10 11:05 - Vida Zoltán
A szezon véget ért, szeretnénk megszólaltatni néhány versenyzőt, aki kiemelkedően szerepelt a szezonban.
Remélem, minél több versenyzőt megtudunk szólaltatni, értékelje saját maga az őszi teljesítményét.
Elsőként Tirpák Zsuzsi fitness Miss Universemot sikerült megszólaltatni.
Tovább a teljes cikkhez »
Remélem, minél több versenyzőt megtudunk szólaltatni, értékelje saját maga az őszi teljesítményét.
Elsőként Tirpák Zsuzsi fitness Miss Universemot sikerült megszólaltatni.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1051 olvasás
Címkék:
Balogh Anti a tavaszi szezonra készül
cs, 2010-04-08 10:52 - Vida Zoltán
Balogh Anti érett, rutinos versenyző. Személy szerint közel tíz éve ismerem, és remek versenyzőnek tartom.
Az I.F.B.B. fénykorában folyamatosan az élvonalban volt, nagyon szoros meccseket vívott az akkori elittel. Emlékszem, az egyik magyar bajnokságon teljesen partiban volt az első helyért Molnár Csanáddal, aki szintén nagyon nagy név volt, és kettejük közül bármelyik nyerhetett volna, csatájukat sokáig emlegették.

- 1 hozzászólás
- 1805 olvasás
Címkék:
Bemutatkozás: Kovács Ágota
v, 2007-10-07 19:35 - Tóth Ádám
A háttérből a reflektorfénybe,avagy a „fordított menet”… hogy lesz valakiből 8éves edzői munka után – versenyző?
Elvégeztem az IFAA aerobik és személyi edzői tanfolyamát, a TF-en az edzői szakot, és azóta is személyi edzőként is dolgozom.
Tovább a teljes cikkhez »
Miért lettem edző és nem idegenvezető?
Érettségi után idegenvezetőnek tanultam,de jobban érdekelt az izomtérkép,mint a belváros térképe…Mozgékony kisgyerek voltam, mindig is imádtam sportolni, hol karatéztam,hol kosaraztam, hol aerobikoztam…2000-ben Sopronból Pestre költöztem,akkor már azzal az elhatározással, hogy edző leszek.Elvégeztem az IFAA aerobik és személyi edzői tanfolyamát, a TF-en az edzői szakot, és azóta is személyi edzőként is dolgozom.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1657 olvasás
Címkék:
Eddie Abbew a Vida Fitnessben
cs, 2010-03-18 22:32 - Vida Zoltán
A scitec által szponzorált profi testépítőt, Eddie Abbewet tegnap edzőtermünkben fotózták.
A vendégeink nagy örömére. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, nagy feltűnést keltett.
Ami feltűnt, viselkedésében, hozzá állásában is vérbeli profi. Nagyjából öt órán át-nem tévedés-öt órán át fotózták, amit profihoz méltón, készségesen, mosolyogva viselt.
Tovább a teljes cikkhez »
A vendégeink nagy örömére. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, nagy feltűnést keltett.
Ami feltűnt, viselkedésében, hozzá állásában is vérbeli profi. Nagyjából öt órán át-nem tévedés-öt órán át fotózták, amit profihoz méltón, készségesen, mosolyogva viselt.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1470 olvasás
Címkék:
Egy erőemelő legenda: Lovász Gyuri
sze, 2011-09-07 13:01 - Vida Zoltán
Minden sportolónak vannak példaképei. Olyanok, akik nagy hatással vannak rá,
mint sportolók, és mint emberek egyaránt.
Nekem az egyik példaképem Lovász Gyuri, akit nagyon fiatalon ismertem meg.
Gyuri nem egy harsány típus, ezért talán kevesebben ismerik, mint érdemelné.
Erőemelésben 11-szeres Európa bajnok, 6-szoros világbajnok, és 6-szoros fekvenyomó világbajnok, masters kategóriákban.
A felnőtt magyar bajnoki címeket nem tudja biztosan, de az biztos, hogy húsz fölött.
Mikor súlyzózni kezdtem, igazán én nem tudtam, mi a testépítés, és mi az erőemelés.
Mivel akkor még közös szövetség volt, mindkét szakág versenyeit megnéztem, és az erőemelés is nagyon tetszett.
Lovász Gyuri akkor is nagyon izmos volt, persze nem úgy ahogy a testépítők, de ezt én akkor még nem tudtam felmérni.
Erősnek pedig rettenetesen erős, szinte meg sem tudták közelíteni.

- 708 olvasás
Címkék:
Egy legenda rövid portréja: az örökifjú Steer József
p, 2011-08-19 11:36 - Lakatos Mihály
Bibliai értelmezésben a 7-es, szent számnak minősül.
Ebből következően a 77 űbereli a hetet?
Logikázhatunk, filózhatunk rajta, de ami Steer Józsi sportkollégánkat illeti, aki idén április 28-án lépett a bűvös 77-ik életévébe, számtalan jó tulajdonság elmondható, de az, hogy szent lenne aligha.
Még így a misztikus számok éveinek bűvöletében sem veti meg a jó bort, és persze a szép nemet még kevésbé.
Nagy nőcsábász hírében áll ám az"öreg".
Tovább a teljes cikkhez »
Ebből következően a 77 űbereli a hetet?
Logikázhatunk, filózhatunk rajta, de ami Steer Józsi sportkollégánkat illeti, aki idén április 28-án lépett a bűvös 77-ik életévébe, számtalan jó tulajdonság elmondható, de az, hogy szent lenne aligha.
Még így a misztikus számok éveinek bűvöletében sem veti meg a jó bort, és persze a szép nemet még kevésbé.
Nagy nőcsábász hírében áll ám az"öreg".
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 758 olvasás
Címkék:
Egy misztikus hölgy portréja - Gottlóz " Mystica" Zsuzsa -
szo, 2008-04-12 18:39 - Lakatos Mihály
No nem a csontváz ,az nem ő.
Ha a reneszánsz érában látja meg a napvilágot, a kor művészetének egyik legnagyobb géniusza Michelangelo, minden bizonnyal róla is márványszobrot alkot , és mesterművének a Dávid szobornak jobbjára helyezte volna valamilyen elbűvölő kecses pózban , melyet ma is Firenzében csodálhatnánk. Szerencsénkre e misztikus hölgy nem a reneszánszban hanem most él és virul, így abban a kiváltságban van részünk, hogy megimerhessük.
Tovább a teljes cikkhez »
Ha a reneszánsz érában látja meg a napvilágot, a kor művészetének egyik legnagyobb géniusza Michelangelo, minden bizonnyal róla is márványszobrot alkot , és mesterművének a Dávid szobornak jobbjára helyezte volna valamilyen elbűvölő kecses pózban , melyet ma is Firenzében csodálhatnánk. Szerencsénkre e misztikus hölgy nem a reneszánszban hanem most él és virul, így abban a kiváltságban van részünk, hogy megimerhessük.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 3941 olvasás
Címkék:
Elhunyt Bessana Giuseppe
h, 2011-01-24 22:46 - Múmia
Bár magyar színpadon nem találkozott vele a közönség, de külföldön (Románia, Szerbia, Horvátország, stb.) a műfaj egyik karizmatikus alakjának ismerhette a nagyérdemű.
Az olasz veterán január 23.-án, szívelégtelenség következtében távozott a halandók sorából, alig 55 évesen.
Ő az a kaliberű versenyző volt, aki a sportot és a versenyzést önmagáért szerette, és nem az anyagi nyeremény reménye hajtotta.
Tovább a teljes cikkhez »
Az olasz veterán január 23.-án, szívelégtelenség következtében távozott a halandók sorából, alig 55 évesen.
Ő az a kaliberű versenyző volt, aki a sportot és a versenyzést önmagáért szerette, és nem az anyagi nyeremény reménye hajtotta.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 949 olvasás
Címkék:
Erőemelés: Lovász Gyuri újra versenyre készül!
v, 2012-01-22 20:55 - Vida Zoltán
Lovász Gyuri, a magyar erőemelés legendája újra versenyre készül, cél a Pilseni Európa bajnokság, ahol mi más lehetne a cél, mint a verseny megnyerése.
Gyuri erőemelésben ahány nemzetközi masters versenyen indult, mindig nyert, független attól, Európa, vagy világbajnokságról van szó.
Természetesen most is ez a cél, immár 63 évesen.
Gyuri ennyi idősen is remek erőben van, 105 kg-ban szeretne indulni, és a következő eredményeket szeretné elérni:
Tovább a teljes cikkhez »
Gyuri erőemelésben ahány nemzetközi masters versenyen indult, mindig nyert, független attól, Európa, vagy világbajnokságról van szó.
Természetesen most is ez a cél, immár 63 évesen.
Gyuri ennyi idősen is remek erőben van, 105 kg-ban szeretne indulni, és a következő eredményeket szeretné elérni:
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 489 olvasás
Címkék:
Évértékelő interjú Major Zsolttal, La Llave Alexxel, Nagy Orsival a Vida Fitnessben
sze, 2008-12-10 21:42 - Vida Zoltán
Lezárult a 2008-as versenyidény. A Vida Fitness három legeredményesebb versenyzője, Major Zsolt N.A.C. Universum harmadik helyezett, La Llave Alex N.A.C. Universum első helyezett, Nagy Orsolya W.A.B.B.A. fitness világbajnok értékeli a 2008-as évet, és beszél a következő év céljairól, terveiről.
Videók megtekintése
Tovább a teljes cikkhez »
Videók megtekintése
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 797 olvasás
Címkék:
Fadgyas Viktória, Fári Edina elkezdték az alapozást
sze, 2012-02-01 21:52 - Vida Zoltán
A fitnesz modell kategória egyre népszerűbb a sportolók körében.
Az első ilyen jellegű versenyt Dr. Szabó Péter az I.F.B.B. egykori elnöke rendezte, aki már sajnos nincs közöttünk.
Akkor ez még túl korai volt, a kezdeményezés nem volt egyértelműen sikeres, éveknek kellet eltelni, hogy az legyen.
Ma ez a kategória a legsikeresebb, legnépszerűbb, legnépesebb az összes női kategória közül.
Fadgyas Viktória is ebben a kategóriában szeretne versenyezni, pedig pályafutását erőemeléssel kezdte, 2008-ban, és 2011-ben fekvenyomásban világbajnoki címet szerzett.
Tovább a teljes cikkhez »
Az első ilyen jellegű versenyt Dr. Szabó Péter az I.F.B.B. egykori elnöke rendezte, aki már sajnos nincs közöttünk.
Akkor ez még túl korai volt, a kezdeményezés nem volt egyértelműen sikeres, éveknek kellet eltelni, hogy az legyen.
Ma ez a kategória a legsikeresebb, legnépszerűbb, legnépesebb az összes női kategória közül.
Fadgyas Viktória is ebben a kategóriában szeretne versenyezni, pedig pályafutását erőemeléssel kezdte, 2008-ban, és 2011-ben fekvenyomásban világbajnoki címet szerzett.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 802 olvasás
Címkék:
Felkészülés a tavaszi idényre: Csonka Eszter fitness modell
v, 2010-02-21 22:27 - Lakatos Mihály
Hosszú évek zsarnokságát, mely mintegy hat év meddő kiesést okozott a versenyzés lehetőségétől, olybá tűnik maga mögött tudja, és láthatólag nemcsak fizikálisan, hanem végre lelkileg is kezd megerősödni a győri Colosseum üdvöskéje, szakirányítója, és reméljük hamarosan büszkesége. Alig két hónapja, megkeresett adjak még egy lehetőséget a bizonyításra, és ígéri nem adja fel, mint hat éve, amikor már a startnál takaródót fújt, megrogyva a diktátori nyomás terhe alatt.
Tovább a teljes cikkhez »
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2036 olvasás
Címkék:
Felkészülés a tavaszi szezonra: Horváth Attila junior testépítő
p, 2012-01-20 23:31 - Vida Zoltán
Horváth Attila 23 éves, és még nem versenyzett.
A tavaszi szezon lesz az első idénye, amire felkészül.
Eddigi útját Bárdos János egyengette, aki maga is több évig versenyzett, de most inkább versenyzők felkészítésében jeleskedik, segítségével készült többek közt a tavalyi őszi szezon nagy felfedezettje, Földvári Attila is.
Attila jelenleg 108 kg, és most kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.
Nyolc éve edz kedvtelésből, 2 éve foglalkozik komolyan a testépítéssel.
Jelenlegi edzőjével, Bárdos Jánossal 6 hónapja készül.
Tovább a teljes cikkhez »
A tavaszi szezon lesz az első idénye, amire felkészül.
Eddigi útját Bárdos János egyengette, aki maga is több évig versenyzett, de most inkább versenyzők felkészítésében jeleskedik, segítségével készült többek közt a tavalyi őszi szezon nagy felfedezettje, Földvári Attila is.
Attila jelenleg 108 kg, és most kezdi a felkészülést a tavaszi szezonra.
Nyolc éve edz kedvtelésből, 2 éve foglalkozik komolyan a testépítéssel.
Jelenlegi edzőjével, Bárdos Jánossal 6 hónapja készül.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1097 olvasás
Címkék:
Felkészülés az őszi idényre: Gotlóz Zsuzsi fitness modell
h, 2010-08-09 22:22 - Vida Zoltán
Gotlóz Zsuzsi rutinos, sikeres versenyző.
Mivel idén a W.A.B.B.A. szövetségnél már a világbajnokságon lesz modell kategória, így a csúcsformát oda időzíti.
Most elegendő időt szán a felkészülésre, csúcsformát szeretne hozni, mivel a tavaszi szezonra kissé kapkodva készült fel, nem szeretne újra ebbe a hibába esni.
Tovább a teljes cikkhez »
Mivel idén a W.A.B.B.A. szövetségnél már a világbajnokságon lesz modell kategória, így a csúcsformát oda időzíti.
Most elegendő időt szán a felkészülésre, csúcsformát szeretne hozni, mivel a tavaszi szezonra kissé kapkodva készült fel, nem szeretne újra ebbe a hibába esni.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1820 olvasás
Címkék:
Felkészülés az őszi idényre: Kormány Misi
sze, 2010-08-25 22:00 - Vida Zoltán
Kormány Misi a magyar testépítés egyik legnagyobb ígérete.
Hollandiában, az N.A.C. szövetségnél abszolút világbajnok lett, vitathatatlanul Ő volt a verseny első számú sztárja.
Négy hete kezdett edzeni, elkezdte felkészülését az N.A.C. Pro Universumra, az edzővideó két hete készült.
Videó megtekintése
Tovább a teljes cikkhez »
Hollandiában, az N.A.C. szövetségnél abszolút világbajnok lett, vitathatatlanul Ő volt a verseny első számú sztárja.
Négy hete kezdett edzeni, elkezdte felkészülését az N.A.C. Pro Universumra, az edzővideó két hete készült.
Videó megtekintése
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2243 olvasás
Címkék:
Felkészülés az őszi idényre: Nagy József újonc testépítő
szo, 2009-08-08 22:05 - Vida Zoltán
Nagy Józsi tavaly negyedik volt a Super Bodyn, újonc testépítésben.
Idén nagyon szeretne dobóóra kerülni, és meg is tesz érte mindent.
Most kezdi a felkészülést, ahhoz képest jó állapotban van, mind méreteiben, mind arányaiban sokat fejlődött.
Nyilván nem Kormány Mihályt, vagy La Llave Alexet szeretné megverni, de Ők is elkezdték valahol, és én szeretem az ilyen lelkes, következetes testépítőket.

- 4 hozzászólás
- 1508 olvasás
Címkék:
Felkészülés az öszi idényre: Nagy Józsi az idény kezdetén
v, 2010-08-08 20:15 - Vida Zoltán
Lassan kezdetét veszi az őszi felkészülés.
Aki komolyan készül, annak szerintem augusztus közepén el kell kezdenie a felkészülést.
Szokás szerint nyomon követjük a versenyzők felkészülését, és tudósítunk, milyen versenyekre készülnek.
Nagy Józsi idén újra indul, fő céljai közt szerepel a Herkules Kupa, a Bodysport Kupa, a Super Body, és esetleg az N.A.C. Universum.
Józsi keményebb és kerekebb, mint tavaly, a felkészülés kezdetén.
Tovább a teljes cikkhez »
Aki komolyan készül, annak szerintem augusztus közepén el kell kezdenie a felkészülést.
Szokás szerint nyomon követjük a versenyzők felkészülését, és tudósítunk, milyen versenyekre készülnek.
Nagy Józsi idén újra indul, fő céljai közt szerepel a Herkules Kupa, a Bodysport Kupa, a Super Body, és esetleg az N.A.C. Universum.
Józsi keményebb és kerekebb, mint tavaly, a felkészülés kezdetén.
Tovább a teljes cikkhez »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 888 olvasás
Címkék:
Figyelem! A múmia még nem porladt szét!
p, 2011-01-21 22:14 - Lakatos Mihály
Bevezetésnek íme egy tanmese:
Mivel a skorpió nem tudott úszni, megkérte a békát, hogy vigye át a folyón a túlsó partra.
Nem tehetem, felelte a béka, félek,hogy megcsípsz, és mivel köztudottan halálos a csípésed, bizonyára elpusztulok.
Badarság lenne ezt tennem veled, válaszolta a skorpió, hiszen akkor én is vízbe fulladok, és épp ennek elkerülése érdekében kértelek meg, hogy vigyél át a folyón.
Esküszöm, hogy nem foglak bántani.

- 2228 olvasás
Címkék: