Deák Pisti elkezdte a felkészülést az őszi szezonra
szo, 2012-02-11 22:06 - Vida Zoltán
Címkék:
Pisti nagyon fiatal, 19 éves, de biztos benne, hogy a testépítés az a sport, amiben sikeres lehet.
Már 17 évesen versenyzett, 2010-ben a Szuper Kupán második lett a juniorok között.
Egy évvel később, 2011-ben a Szuper Kupán ismét második hely, Józsa Béla mögött.
Az idei évben Pisti csak az őszi idényben versenyez, és szeretne nemzetközi porondon is sikerereket elérni.
Ősszel Pisti a következő versenyeken indul:
Pro Nutrition Grand Prix, Kolozsvár
Bodysport Kupa
Superbody
NA.C. Universum, junior kategória
Pisti 168 cm magas, jelenleg 92 kg.
A versenysúlyát 85-90kg közé tervezi, ami reális lehet, hiszen még most kezdi a vastagítást, és nagyon dinamikusan fejlődik.

Pisti nagyon fanatikus, kissé talán túlzásba is viszi, azt kellett tanácsolnom, néha gondoljon másra is, mint a testépítés.
Ugyanis félő, ha ilyen szinten fiatalon belemélyed, és semmi más nem létezik a számára, hamar belefásul, és abbahagyja.
Pisti Csongrádon él, ott is edz, csak havonta jön fel hozzám kontrollra a Vida Fitnessbe.

Helyi segítője Maszlag József, Hercules Trófea győztes testépítő, aki szintén a Vida Fitnesz versenyzője.
Pisti fő versenye az N.A.C. Universum, ahol elvárásom szerint a döntőben kéne végezzen, de ha dobogó lenne belőle, sem lennék csalódott.

És ne feledjük, utána Pisti még 4 évet versenyezhet ebben a kategóriában!
Vagyis szinte korlátlanok a lehetőségei, akár többször is nyerhet az N.A.C. Universumon, a juniorok között.
Remélem, így lesz.
Vida Zoltán

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1413 olvasás
Címkék: Hozzászólások
szo, 2012-04-14 02:28 - gaizmban
If the business
If the business provides something unheard cheap Nike shoes and boots in stock, they have looks to go. It appears, can be very good, very important, because independent with, whether you like coach factory outlet it or not maybe the choice, whether or not to get connected. how to spend your time not to buy coach bags outlet it. Behiand in the beautiful structured appearance show that Nike breathable, easily perforated shoes upper set with regard to allows the air in or perhaps very easily.